A weboldal cookie-kat használ a jobb megjelenésért. Ha a weblapon marad, akkor feltételezzük, Ön elfogadja mindezt.

header

Diák Patara 2017

DEÁK – PATARA 2017

AVAGY A „PUSKÁZÁS” TÖRTÉNETE

A „TATAI PATARA 1597.” Török kori Történelmi Fesztivál 3. alkalommal nyitja meg kapuit a gyerekek előtt. 2017-ben a 10. Fesztiválon egyedüli lehetőségként a „Nagy Durranás” első napján, 2017. május 19-én, pénteken már megélheted a végek mindennapjait! Részese lehetsz a keresztény és török csapatok táborverésének, hadrendbe állásának, a fesztivál megnyitásának. Eredeti török kori környezetben ismerheted meg a „vitézi oskolák” tradicionális programjait, részt vehetsz virtuspróbán, megcsodálhatod a korabeli mesterek remekeit, de alkothatsz Te magad is. Most lehetőséget kapsz a mustra (hagyományőrségek főkapitányi szemléje) és a fáklyás felvonulás megtekintésére is!

Ha szeretnél előre felkészülni a nagy megmérettetésre, segítünk. Figyeld a Tatai Patara honlapját (www.tataipatara.hu), és április elejétől a PATARA-KRÓNIKÁBAN számos hasznos hírt, információt is találsz majd.

Amit kínálunk:

I. Interaktív programok: a regisztrációt követően (Tatai Vár, Török-kori bejáró) térkép segítségével kell rátalálnod a 11 állomáshelyre, ahol válogatott programokkal várunk.

    1. Kik azok a seymenek? – A választ a török tábor katonáitól tudhatod meg, akik bevezetnek a török haditechnika világába. Ne felejtsd, a 17. századi Európa egyik legmodernebb hadseregéről van szó! Lehetőséged lesz megismerni a török sereg felépítését, fegyvernemeit, sőt, néhányat még ki is próbálhatsz közülük. S ha kijátszottad magad, a következő próba a „VÉGEK OSKOLÁJA”-ban vár rád!
    2. "VÉGEK OSKOLÁJA” a tatai várban és a keresztény táborban: végigjárhatod az eredeti helyszíneket, megtanulhatod a végvári harcok alapjait. Utad során korabeli viseletben találkozhatsz huszárokkal, hajdúkkal, keresztény zsoldosokkal. Megismerheted fegyvereiket, viseletüket. Megtudhatod, hogyan zajlik egy portya, mi az a lesvetés, leshányás, vásárütés, s ha megnézed az ott kiállított fegyvereket, arra is ráébredsz, hogy nézett ki az a bizonyos „Patara”! Figyelj nagyon, mert a virtuspróbán mindezeknek nagy hasznát veheted.
    3. „A NAGY VÁRÉPÍTÉS” - a török háborúk során a várak, várfalak is súlyos károkat szenvedtek, nem egyszer teljes átépítésükre is sor került. A hadmérnökök mellett a katonák munkájára is óriási szükség volt. A tatai vár kiállítótermében most Te is kipróbálhatod a várépítést, ahol még számos más jártasságra is szert tehetsz, s meglepetésekkel is várunk.
    4. „FEGYVERKOVÁCSOK BIRODALMÁBAN” – Kik azok a fegyverkovácsok? Hogyan dolgoztak, miket készítettek? Mekkora szerepük és felelősségük volt a végvári élet mindennapjaiban, a lesvetések, csaták kimenetelében? Számos kérdést tehetsz fel majd Te is, és megismerheted a mesterség csínyját-bínyját, persze azért feladatod is lesz.
    5. „TERÜLJ-TERÜLJ ASZTALKÁM, AVAGY MI IS LEHET AZ A FEKETE LEVES?” – Akik már voltak nálunk, biztosan emlékeznek rá, mi is az a serbet, de nekik is számos új „fogással” tudunk szolgálni. Mit főztünk, mit ettünk és hogyan a 17. században? Mit örökölt a magyar étkezési kultúra a kényszerű török-magyar együttélésből? Csak a háremet kell megtalálnod, hogy egy kis gasztronómiai ízelítőt kapj a hódoltság korából.
    6. „A HÁREMEK VILÁGA” – Most az egyszer férfiak is meglátogathatják a szigorúan őrzött női részleget. A misztikus világ most mindenki előtt feltárul, megismerheted a török nők és a gyerekek mindennapjait.
    7. „PUTA ÍJÁSZAT” – avagy a mesterek gyakorlata! – Diák-Patara sem lehet íjászat nélkül. Az íj a könnyű lovas harcmodor egyik legfontosabb fegyverneme. A honfoglaló magyarság is sikeresen alkalmazta, s számos keleti nép tartotta vele rettegésben kortársait. De mi lehet az a „puta”? S mi a köze a kettőnek egymáshoz? – a választ a várárokban kaphatod meg, ahol ki is próbálhatod a tanultakat!
    8. Ígéretünk szerint bevezetünk a „Puskázás” történetébe. Sőt, szó szerint ki is próbálhatod azt a Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság támogatásának köszönhetően. Természetesen sokat változott a lőfegyver a 17. század óta. Ideje, hogy ezt Te is megtapasztald. A várárokban kiépített állomáshelyünkön a kispuskákkal ismerkedhetsz meg, s PRÓBA-SZERENCSE!
    9. „A hátország élete” sem volt könnyű a háborús időszakban. A magyar faluban a 16-17. század „mindennapjait” élheted, ismerheted meg. „Élő kiállítással” várunk, számos korabeli mesterség „remekeivel”, de Te is részese lehetsz az alkotás, használat örömének.
    10. „A REFORMÁCIÓ 500 ÉVFORDULÓJÁN” – bár bizonyára sokan tisztában vagytok jelentésével és történetével, de azért mindenkinek hasznos lesz megidézni, mit is jelentett ez a 16. századi Magyarországon. Miért tudott olyan gyorsan elterjedni, hogyan hatott pl. a gyerekek oktatására? Éppen ezért ne lepődj meg, ha vándorprédikátorokkal találkozol felfedező utad során, vagy éppen Neked kell őket felkeresned.
    11. A meglepetés, a Magyar Honvédség Média Busza idén sem maradhat el, ahol a legmodernebb haditechnikai eszközöket fedezheted fel. Valósághű élményt nyújt a ki is próbálható Gripen-szimulátor és a lézerlövészet.

      S ha mindent sikeresen végig jártál - kipróbáltál-megoldottál,

15 órakor ünnepélyes eredményhirdetésre invitálunk, ahol megkaphatod egész napos tevékenységed méltó jutalmát. A díjakat átadja:

 

dr. Kancz Csaba Michl József
Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság elnöke Tata Város Polgármestere



II. Virtuspróba: Délután 15:30-kor „lármát trombitálunk”, és az Esterházy-kastély téren megkezdjük a részvevők virtuspróbáját! Amik közül választhatsz:

  1. Vitézi megmérettetés, ahova osztályonként 5-5 fős csapatokat várunk!

    A gyengédebb lelkületűek számára:

 

    • A mai napon készített fotóid közül a szerinted legjobb 3 fotóval benevezhetsz a Patara fotópályázatára!
    • Rajzot készíthetsz a Patara rajzpályázatára!
    • Ha segít a Múzsád, verset vagy novellát írhatsz a Patara vers- és novellaíró pályázatára!
    • Puzzle-versenyen vehetsz részt (a vár korabeli ábrázolásának kirakása). A nyertes a legrövidebb idő alatt teljesítő egyén vagy csapat lesz.
    • Részvételeddel erősítheted a virtuspróba szurkolói táborát!

Hogyan lehetsz a játék részese?

Legalább 2017. május 01-ig jelezni kell az adott osztály vagy csoport részvételi szándékát, pontosan megadva a résztvevők számát. (A részvételi díjat 600,-Ft/fő átutalással, vagy a helyszínen készpénzfizetéssel lehet befizetni.)
A program regisztrációja: 2017. május 19. 9 – 11 óra
A csoportok indulása a különböző programokra: 930-tól folyamatos
Ebéd: 12 – 14 óra (csoportokként 1 óra)

A játék egész nap folyamatos. Akik a teljes repertoárt végig szeretnék járni, javasoljuk a délelőtti órákban történő kezdést, de hogy melyik állomáshelyről indulnak, az szabadon választott. A tumultus elkerülése érdekében a regisztrációnál javasolt útirányt célszerű követni. Az élő történelem órákon vezető térképet a regisztrációnál kapják meg a résztvevők.

Ne feledd: ott lehetsz A 10. „TATAI PATARA 1597” TÖRÖK KORI TÖRTÉNELMI FESZTIVÁL megnyitóján és minden délutáni programján! A honlapon minden információt megtalálsz!

A fotókiállításra digitális képek készíthetők a Diák-Pataráról fényképezőgéppel vagy mobil-telefonnal. A rajzpályázaton indulni kívánók részére a szükséges felszerelést előzetes jelentkezés alapján biztosítjuk, de otthon készített, a történelmi fesztiválhoz kapcsolódó képekkel is lehet jelentkezni, csakúgy, mint otthon készített versekkel vagy novellákkal.

A történelmi fesztiválon a Patara kvízt kitöltők között értékes jutalmakat sorsolunk ki, a diáknapon készült alkotások pedig kiállításokon lesznek megtekinthetők, illetve vers- és novella-felolvasó találkozókon (programban meghirdetve) hallhatók.

Gyertek, idézzük meg együtt a „végek dícséretét”! Utazzunk együtt a múltba, küzdjünk együtt „Az török áfium ellen”!

Üdvözlettel:

Zombori Mihály
Főszervező

A rendezvény kiemelt támogatója: KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI VÉDELMI BIZOTTSÁG

 

Jelentkezési lap letöltése

Pályázatok

NKA

A Tatai Patara Török kori Történelmi Fesztivál  az NKA támogatással valósult meg.

 

Pályázati beszámolók:

2013

2014

2015

2016

 

 

 A 2015-ös Tatai Patara a Magyarország - Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásával valósult meg.
hu_sk husk_log

Időutazás - Tatai vár

gath_ajanlo A Tata GUIDE@HAND teljes turisztikai és a városnéző tartalmat, illetve térképet tartalmaz Tatáról.

gath_qr

Támogatóink

Hotel Gottwald

 

dexi_dekor

Médiapartnereink

forras

tv

 

 

 

Partnereink

cimer_hm
   monostori_erod
visittata_logo Derik logo
logo_nomel HelpDesk
tbmuzlogo
tkv
wikipedia
Tata Rendőrkapitányság 
Komárom-Esztergom Megyei
Katasztrófavédelmi Igazgatóság